A magyar állam támogatásával épült óvodát avattak
A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület által felépített óvodát avattak fel csütörtökön Désen.
Grezsa István, a magyar kormány óvodafejlesztési programjáért is felelős miniszteri biztos azt mondta: a magyar kormány óvodafejlesztési programjának elindításakor Magyarország határain kívül 48 ezer gyermek járt magyar óvodába a Kárpát-medencében. Számuk máris 54 ezerre emelkedett, és a cél a 60 ezres gyermekszám elérése.
\"Abban bízunk, hogy Kolozsváron, Désen, Tordán, a nagyvárosi szórványban, ahol az asszimiláció leginkább fenyegeti a magyar közösséget, sokan rájönnek arra, hogy érdemes magyar óvodába járatni a gyermeket, akkor is, ha kettős identitással rendelkezik\" - nyilatkozott Grezsa István.
A Désen felépített 732 négyzetméteres épület két óvodai és egy bölcsődei csoportnak ad otthont, és 172 millió forintba került.
A most felavatott óvodában már elkezdődött már a tanítás, és sikerült a romániai állami oktatási hálózatba integrálni, így az intézmények fenntartásának, működtetésének a költségei a román államra hárulnak.